Elhunyt Magyarország egyik legidősebb embere, a 106 éves győrszentiváni Nagy Ferencné – írta meg a gyor.hu. Erzsi nénit sokan ismerték és szerették, nemcsak hosszú élete, hanem derűje, közvetlensége és példamutató hozzáállása miatt is.
Az 1919. augusztus 23-án született idős hölgy egész életét Győrszentivánon töltötte. Gyermekkorára később is mosolyogva emlékezett vissza: „Csoda szép gyermekkorunk volt, heten voltunk testvérek, és a család udvarán éjjel-nappal fociztunk a magunk által készített focilabdával.”
A futball iránti szeretete végigkísérte az életét – és nemcsak emlék maradt. 2022-ben, 103 évesen ő végezte el a kezdőrúgást a 100 éves Győrszentiván SE bajnoki mérkőzésén. A pályán akkor is példát mutatott: néhány bemelegítő passz után egymaga sétált a kezdőkörbe, és magabiztosan indította útjára a labdát. Emberség, alázat, erő – így jellemezték sokan.

A különleges pillanatot később is megismételte: 2025-ben, 105 évesen ismét kezdőrúgást végzett a Győrszentiván SE–Üstökös FC Bácsa mérkőzésen, bizonyítva, hogy életkedve és lendülete még ekkor is töretlen volt.
„Sokat kell dolgozni és meg kell enni mindent, ez a hosszú élet titka!” – fogalmazott egykor a szentiváni korrekorder, aki nemcsak szavaival, hanem egész életével is hiteles példát adott.
Erzsi néni szellemi frissessége még az utolsó időszakban is megmaradt: alig egy hónappal ezelőtt is derűsen mesélt az élet szeretetéről, családjáról, unokáiról és dédunokáiról. Emlékei, gondolatai valódi hidat jelentettek múlt és jelen között.
Tapasztalata, bölcsessége és embersége felbecsülhetetlen érték volt nemcsak családja, hanem a teljes közösség számára. A győrszentivániak egy olyan embertől búcsúznak, aki jelenlétével, történeteivel és mosolyával is gazdagította a városrészt.